Slytract - Lemez, videók, szavazás, blog
Melegh Gábor B. a következő információkat osztotta meg velünk: "Korábban már közöltük, hogy Zsengellér Szabolcs basszusgitáros utazik Amerikába, ez hosszas előkészületek után be is következett. Szabi sikeresen megérkezett, minden rendben van, természetesen a lemez felvételeire és minden egyéb fontos teendőre visszajön.Részletek alább...
|
Szabi indított egy blogot, kinti tartózkodásának momentumait itt olvashatjátok.
/http://myusstay.blogspot.com/ Megfelelő búcsúztatás jelentett a Rockmaratonos koncert, nagyon jól éreztük magunkat, köszönet mindenkinek, aki aznap szerette, nem szerette, gyűlölte, vagy imádta a zenekart. Az előző hírekben azt is olvashattátok, hogy az évben már csak pár buli lesz, így a hátralévő koncerteket Jakab Viktorral fogjuk levezényelni, aki már korábban is mozgott velünk, mint bőgős. Picit kanyarodjunk az új lemezhez is, csak az ismétlés kedvéért; jövő év elején irány a stúdió, a szokásos viták, balhék, puszik, csókok, extrém pornóvideók, feloszlások majd reunion-ok után, végül lemezmegjelenés és turné. A lemezen 10 dal lesz, több mint valószínű, hogy ez tartalmaz egy bónusz dalt is. Nagy izgatottsággal várjuk már a fogadtatást, de csalódni senki nem fog, az biztos.
A német Century Media Records indított egy szavazást a Dark Tranquillity/Insomnium turné kapcsán, ahol az első körben a Slytract tovább is jutott, a második körben viszont a Ti szavazataitokra van szükségünk, ezt a kiadó honlapján itt
http://www.centurymedia.com/votingdetailed.aspx?IdVoting=21 meg tudjátok tenni. Szavazzatok a SLY-ra, hajrá!
A myspace oldalon továbbra is nyomon követhettek mindent, valamint az alábbi linkek alatt megtekinthettek két videót a pécsi buliról!
http://www.youtube.com/watch?v=GP049IpQvCUhttp://www.youtube.com/watch?v=FixabkIrPV8Slytract koncertek:
2010. augusztus 6.
Miskolc, GYÁR Fesztivál
2010.szeptember 17.
Innsbruck(AT)
www.myspace.com/slytract
[ 2010.07.26 ] [ Feltöltő: Zsofi ]
METALCORE.HU